Mobirise Site Maker

Pentel Nemzetközi Gyermekrajzpályázat

A Tiara Kft. idén 27. alkalommal invitál minden magyar gyermeket határon innen és túl, hogy alkotásával vegyen részt a Pentel Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton.

A rajz a kommunikáció egyik univerzális és ősi formája, ami tanulás nélkül is hiteles, kifejező, és építő. Erősítsük ezt az erőt a gyermekekben, bíztassuk őket alkotásra.

A Tiara Kft. hivatásának tartja a művészet népszerűsítését, ezért is vállalja át társadalmi munkában a magyar gyermekek pályázatának kezelését, célba juttatását, valamint a jeles, örömteli díjkiosztó megszervezését és lebonyolítását. Idén kiemelt segítségünk ebben a Szorgos Méhecske írószer webáruház (www.szorgosmehecske.hu). 

Tavaly a felhívásra (pályázatra) 40 országból, több mint 20.000 kiemelkedő munka érkezett, Japánnal együtt összesen 100.000 alkotás, ami jelzi a pályázat magas színvonalát és népszerűségét. A rajzokat az elbírálást követően kiállítják Távol-Keleten.

Szponzor:
Biiku Bunka Kyokai (Művészetoktatási Alapítvány)

Együttműködők:
a Japán Külügyminisztérium, a Japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos és Műszaki Minisztérium, a Japán Művészeti Szövetség, a Yomiuri Shimbun, a Japán Művészetoktatási Alapítvány, a Pentel Co.Ltd. japán írószergyártó vállalat.

Magyarországi szervező:
Magyarországon a Pentel Nemzetközi Gyermekrajz Pályázat lebonyolítását társadalmi munkában a Tiara Kft. végzi, immár 27. éve.

Kiemelt támogató:
Szorgos Méhecske írószer webáruház (www.szorgosmehecske.hu)

Díjak:

A következő díjakat minden ország legkiemelkedőbb rajzainak ítélik oda: a Japán Külügyminiszter külön díja, kiemelt aranyérem, aranyérem, ezüstérem, bronzérem.

Bővebb felvilágosítás kérhető:

TIARA Kulturális, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.


1038 Budapest, Szentendrei út 278/A

Tel.: +36-1-436-9458

E-mail: tiarapen@tiara.hu

Web: www.tiara.hu www.pentel.hu

Facebook: www.facebook.com/PentelHungary

A pályázati anyagokat is - határidőre történő beérkezéssel - a fenti címre kérjük elküldeni!

BEMUTATÓTEREM
1038 Budapest
Szentendrei út 278/A


KAPCSOLAT
Email: tiarapen@tiara.hu
rendeles@tiara.hu
Telefon: +36-1-436-9458
Fax: +36-1-240-9347